2011. április 4., hétfő

Még hónapokig szivároghat a rádioaktív víz a fukusimai erőműből

Hónapokon át folytatódhatnak a szivárgások, a megsérült fukusimai erőműben,
és a körülötte lévő veszélyzónában élők,/egy ideig / még nem térhetnek vissza, otthonaikba,- közölte vasárnap a japán kormányszóvivő.


A hatóságok a Fukusima - 1 erőmű 20 km.-es körzetéből kitelepítették a lakosságot, és azt javasolták, a 30 km-es körzetben élőknek, hogy tartózkodjanak otthon, csak végszükség esetén hagyják el otthonaikat. A japán hatóságok nem zárják ki, a veszélyzóna kiterjesztését !

Szombaton fény derült arra, hogy húsz centiméter széles rés van, a megsérült atomerőmű kettes számú reaktorának védőfalán, s ezen keresztül sugárszennyezett víz került a tengerbe!
A kiömlő víz radioaktiv sugárzásának értéke, eléri az óránkénti 1000 milli -sievertet! Az erőművet üzemeltető Tepko vállalat mérnökei, megkísérelték betonnal elzárni a reaktorfalon lévő rést, de ez egyelőre nem sikerült. Most azzal próbálkoznak, hogy különleges műanyagporral tömik be a lyukat. Olyan polimerről van szó, amely saját súlyát ötvenszer meghaladó vízmennyiséget tud megkötni. Az erőmű mérnökei közben vizsgálják azt, hogy vannak- e hasonló repedések, a japán atomerőmű védőfalán!

A japán erőművek mindegyike több energiahordozóból / gáz, olaj, szén/ nyeri a villamos áramot. Az elmúlt időszakban a nyersolaj, valamint az importált LNG.ára is emelkedett, ennél fogva a gázszolgáltatók is áremelkedéseket terveznek.

Eközben a fukusimai munkások továbbra is próbálják helyreállítani, az erőmű hűtési rendszerét, de a felgyűlt radioaktív víz, egyre nagyobb gondot okoz. A Tepco ezért 11 ezer tonna alacsony szennyezésű vizet önt az óceánba.


1 megjegyzés:

  1. Drága Nagymamám mindig a Bibliából idézet:
    - Lesznek árvizek,szökőárak,földrengések.Az emberek éheznek és járványok pusztítanak majd.
    Figyelmeztetnek minket rossz úton haladunk.
    Hiába hangoztatjuk XXI.század,az emberek elfelejtették miért is élnek ezen a Földön.
    Vegyük elő a Bibliát és olvassuk el a Tíz Parancsolatot, jó sokszor egészen addig amíg életünk részévé válik.
    Ha sikerül megvalósítani a benne leírtakat megmenthetjük magunkat és a Világunkat is.
    Mona

    VálaszTörlés