2011. december 4., vasárnap

Kiszagolják rokonaikat a pingvinek

A PLoS ONE tudományos folyóiratban megjelent eredmények azt mutatják, hogy a pingvineknek sokkal fejlettebb a szaglásuk, mint azt korában gondolták a szakemberek. A felfedezés nagy segítséget jelenthet a veszélyeztetett pingvinfajok védelmét célzó programok kidolgozásában.

A pingvinek monogámiában élnek és megosztják egymásközt a gyermeknevelés feladatait, amikor egyikük elhagyja a fészket, hogy táplálékot szerezzen a családnak. A többnapos zsákmányszerzésből hazatérő madaraknak, pontosan kell azonosítaniuk családtagjaikat, a hatalmas kolóniában. Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy a tengeri madarak a szaglásuk révén képesek tájékozódni, és élelmet keresni, ám ez az első tanulmány, mely szerint rokonaik felismeréséhez is ezt a képességüket használják.

A Chicagóhoz közeli, Brookfield Állatkert kutatói egy tucatnyi veszélyeztetett Humboldt - pingvint / Spheniscus humboldti / vontak be a vizsgálatukba. A szakemberek mintát vettek a tollászkodáshoz használt szúrós szagú olajból, melyet aztán kutyaólak belső falaira kentek föl, majd hagyták a pingvineket, hogy szabadon felfedezzék az eb lakokat- idézi a tanulmányt a Daily Telegraph.

A madarak képesek voltak különbséget tenni a rokon, és a nem rokon társaik szaga között, és több időt töltöttek az ismerős illatú ólakban.

"Az olyan madarak számára amelyek nagy kolóniákban élnek a vadonban, mint pl. a pingvinek, fontos a szomszédok ismerete, hogy könnyen megtalálják a saját fészküket, és ugyanilyen könnyen kijöjjenek a saját lakótársaikkal" - mondta Jason Watters, a Chicagói Állami Társaság kutatója.

A családtagok felismerésének képessége segít kivédeni az egészségtelen utódok születésével fenyegető vérfertőző kapcsolatokat is, a kolónián belül. Amikor a távolabbi rokonok és a teljesen idegen pingvinek szagát árasztó kutyaólak közül választhattak a madarak, akkor leginkább az ismeretlenség illata vonzotta őket, vagyis kiszagolták a rokonaikat, és sokkal nagyobb érdeklődést mutattak a potenciálisan új partnerek iránt. Az új felfedezés a szakemberek szerint nagy segítség lehet, az állatkertek tenyészprogramjai számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése