A balatoni jégvilág

A balatonfőkajári halászok esetét 1868-ban szépen leírták a lapok. De én is elbeszélem, mert a téli Balaton jelleme így mutatkozik meg teljesen.Tizenkilencen voltak a legények,. Éppen az akarattyai szilfa nyomvonalában dolgoztak a jégen. A nagy kerítőhálót kellett behúzni, s már be is húzták,mikor észrevették, hogy a fűzfői sarok felöl, a litéri és a vörösberényi magaslatokon, nagy hírtelenséggel beborul az ég! A halászgazda nyugodtan pipázgatva nézi a borulatot!Siessetek legények förgeteg jön! A vész leér a Balaton jegére. Ahová lép, csikorogva törik alatta jég. Abban a pillanatban a legények is meghallják a vésznek e hangját. S mire a vész elcsendesült, a legények mind odavesztek egy kivételével.Úgy vetődött két támaszkodó jéglap üregébe, hogy elevenen kitudták onnan húzni. Nádasi György akit ma már Gyuri bácsinak szólítanak, körbeint , s ebben az intésben szeretet van, otthonosság és biztonság. A gazda biztonsága.A gazdáé aki gyerekkorától ismeri a vizet, a mélyét, a partját, az utolsó nádzsombékot is.Tudja mit enged a víz az embernek, és mit tehet az ember a vizzel.-Nem játék a tél a tavon- bár aki ismeri játszhat a jéggel. Azért nem kell a jégtől félni, segített az a balatoni embernek. Csak bánni tudni kell vele. Január végén, februárban , amikor már acélosra hízott, akkor kezdtük a jégvágást.Vonalban vágtuk a jeget, kétélű csákánnyal, hatalmas kockákra, aztán jégcsákánnyal húztuk a partra. Kint - muzsikálva pattan a jég, öröm volt hallgatni, - daraboltuk, minél kisebbre zúztuk, annál több fért a kocsikra. A vendéglősök több jégvermet is tartottak,egybe-egybe, száz-százhúsz kocsi jeget is beterítettünk. Szalmára raktuk akár az újévig is kitartott. Odavitték a húst, a tejet, a halat, mindent, ami romlandó.Vidám dolog volt az! Került egy kis bor is, volt aki legénykedett, s meg is fürdött a feltörő vízben. Jégvágásnál nemigen eshetett bajunk, itt voltunk a parton. De a hevesek. Azok sok embert elnyeltek! A befagyott jégen nem könnyű észrevenni, csak annyit látni közelről, hogy bugyborékos, vizes a jég.Ezek amolyan feltörő hőforrások a vízben,soha nem fagy be fölöttük biztonságosra a jég. Alattomosak ezek. Az idegenek mindig a rianásokat emlegetik. Pedig annak helye van tud róla az ember.Addig mentünk a rianás szélén, míg olyan keskeny sávot nem találtunk , ahol aztán átkelhettünk rajta. Jó volt akkor. Szegényebb volt a világ, de valahogy jobban éltünk. Jó volt a jégen viháncolni. Szánkózni, fakutyázni. Pezsgő élet volt itt a bitztonságos jégen. A szegényes játékok teliszájas örömöt hoztak. Szétnézek:de nincs gyerek a jégen ,még mutatóba se.Itt kezdődött és itt végződött a világ , s ennyi elég is volt. Most több kell - mégsem elég semmi. Néhány bokor nádra mutat . - Azelött, ahogy beállt a jég, indultunk nádat aratni. Elöl ment valaki a tolókaszával, az vágta, mögötte kaptuk, kötöttük kévékbe,hordtuk állítottuk nyalábbá . Lett belöle sok minden : tető,nádpalló, miegyébb.Most még ott sem aratják a nádat ahol lehetne, pedig itt a parton mindenki tudja,hogy a levágott nád helyén nő az egészséges új nádas. De a legtöbb fiatal elment oda ahol nincs nád, nem kell aratni.

Mi öregek maradtunk, és amennyit bírunk, annyit csinálunk. S a hal !Gyerekkoromban annyi volt a hal, hogy léken is halásztunk. Hogy elhallgattunk, megnő a csönd. Nincs élet ilyenkor a jégvilágban.Hallgatózom. Míg kezüket lehelgetve nekiindulunk a partnak, a két öreg arról beszélget, mi áramot lehetne megtakarítani, ha ma megint elvermelnék a jeget. Aztán legyintenek. Szinte sajnálja az ember otthagyni , néz vissza a tóra Gyuri bácsi , pedig se vendéglője, se kocsmája se panziója nincsen.